A Gulagok (Glavnoje Upravlenyije Lagerej) a Szovjetunió kényszermunkatáborainak hírhedt rendszere volt, amely a sztálinista időszak alatt érte el csúcsát. Ezek a táborok nem csupán politikai ellenfelek, hanem minden olyan személy által is használtak, akit a hatalom ellenségének tartottak. A második világháború után, különösen Magyarország vonatkozásában, sokan estek áldozatul a „munkásrobot” jelszavának, amely a kényszerítő munkarendszert takarta. Friss kutatások szerint körülbelül 600-700 ezer magyar volt kénytelen táborokban dolgozni, a legtöbben közvetlen Szibériában.

A szibériai Gulagok különösen brutális körülmények között működtek. A naptári hónapok során a foglyoknak hosszú, kimerítő munkanapokat kellett eltölteniük egyes esetekben minusz 40 fokos környezetben. A kegyetlen hideg és az elégtelen élelmezés következtében az éhezés, a betegségek és a fagyhalál mindennapidivá vált. A túlélők emlékei borzalmas képeket festenek a táborok életéről, ahol az embereket csupán „eszközökként” kezelték, akiket bármikor pótolhattak. Az embertelen bánásmód miatt vegytisztán lehetett látni a rendszer brutalitását.

A szibériai táborok emlékei mindmáig élnek azokban, akik túlélték őket. A legtöbben szörnyű fizikai és lelki sérülésekkel távoztak, és sokan közülük soha nem osztották meg tapasztalataikat a külvilággal, hiszen a félelem és a stigmatizáció mindig ott lebegett felettük.

A Gulagok hatása nemcsak a túlélőkre, hanem az utókorra is kihat. A rendszert azóta már legalább részben megítélték a társadalmi diskurzusban, a dokumentumfilmek és könyvek népszerűsítésével a történtek felidézése érdekében. Emlékeznünk kell a múlt borzalmaira, hogy a jövő generációi ne felejtsenek el és ne kövessék el újra ezeket a hibákat.