Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. január 18-án, a magyar főváros ostromának huszonhatodik napját éltük meg, míg a szovjet Budapest-hadművelet már a hetvenhetedik napján tartott. Ez a kritikus időszak a második világháború városharcainak egyik legbrutálisabb és legtöbb áldozatot követelő eseménye volt, amelyet Sztálingrád és Berlin ostromához hasonlíthatunk. Budapest e története eddig nem kapott olyan figyelmet, amelynek megfelelően megörökíthettük volna nagyjátékfilm formájában. Az emlékek azonban tovább élnek közöttünk, még akkor is, ha a közvetlen túlélők már csak nyomokban találhatóak meg a város utcáin.

A város házfalai, a vaskerítések, és a budai házak megmaradt nyomai egy-egy félépület ledózerolásáról mesélnek. A főváros ostromának emlékét a mai politikai diskurzusban is érezteti hatását. A 2024-es emlékév alkalmából, amely bemutatja e gyászos események középét, a főváros levéltára is megjelentette a háború alatt készített dokumentumokat, ezzel is megőrizve a kollektív emlékezet részét.

A Pesti gettóban a harcok már egy nappal korábban, január 17-én véget értek, a szovjet csapatok megérkezésével. A Wesselényi utcában a helyi zsidó kórház orvosa, dr. Benedek László, felszólította a magyar légvédelmi egységet a harc leállítására. A gettó utcáin gyakorlatilag alig folyt harc, de így is sok civil áldozatot követelt a szörnyű időszak.

Január 18-án, reggel hét órakor a Lánchíd és az Erzsébet híd felrobbanásával véget ért a pest ostromának egy szakasza. E szörnyű események tanúi a hídcsonkok maradtak, amelyeket 53 napon át tartó harcok során vágtak a földdel egyelővé. A hidak elpusztításának története sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a propaganda láttatta. Nemcsak a német, hanem a szovjet parancsnokság is érdekelt volt a megsemmisítésükben, hiszen a hidak mindkét fél számára kulcsszerepet játszottak a háborús logisztikában.

A hídrobbantások során a Szovjetunió legmagasabb rangú vezetője, Sztálin saját kezdeményezésére adott parancsot a hidak lerombolására 1944. december 26-án. Az ő utasításai szerint a védelmet ellátó német csapatokat meg kell akadályozni a visszavonulásban. Az ezt követő bombázások során a hidak körüli épületek jelentős sérüléseket szenvedtek el.

A mindennapi élet a pesti oldalon egyre többet tett próbára az ott élők kitartását. A szovjet csapatok beérkezése után sokak számára fény gyúlt a sötétségben, de sokan tudták, hogy a felszabadulás nemcsak örömet, hanem újabb nehézségeket is hozhat.

A város romjaiban járva sokan tapasztalták meg a háború borzalmait, a templomok, iskolák és magánszemélyek minden egyes zugában. Rémálmok valóságos tükörképeiként a túlélők megélt emlékei, tapasztalatai sokféleképpen őrződnek meg. Az ostrom 80. évfordulója célja, hogy emlékeztessen bennünket minderre, és felhívja a figyelmet a történelmi igazság fontosságára.