Fél év eltelt a Nem megjelenése óta, és az indulatok kezdenek lecsillapodni. Az emberek most már visszatekinthetnek erre az időszakra, de vajon mennyire vagyok még mindig benne ebben a folyamatban?

Még benne vagyok. A viharos érdeklődés, amely körülöttem kialakult, meglepő volt számomra. Amikor a második kritika megjelent, már mindenki erről a könyvről beszélt. Mindazonáltal, azt hiszem, kicsit félrevezető, hogy sokan úgy vélik, mindenkinek van véleménye erről az alkotásról, holott valójában korlátozott a valódi olvasóközönség. Két kiadás is elfogyott, ami nem mindennapi egy első regény esetében, de ez nem jelenti azt, hogy tízezres példányszámokról beszélhetünk.

A könyvem megosztó mivolta a kritikákban is megjelent. Két okból érzem ezt. Az egyik az, hogy kortársaim jelentős része várakozik, a másik pedig az, hogy a közvetlen hang, amivel írok, elüt azoktól a klasszikus családi vagy városi traumák feldolgozásaitól, amelyek általában a főáramú irodalomban megjelennek.

A reakciókban sokan éreztek késztetést arra, hogy markáns véleményeket fogalmazzanak meg, még azok is, akik valójában nem olvasták el a könyvet. Talán az értékeik veszélyben érzése volt ez. Sok kritika mögött joggal érezhetjük, hogy a társadalmi normák, különösen a fiatal nőkkel szembeni elvárások megkérdőjelezése váltott ki indulatokat. A könyvem talán megvilágította a fiatal nőkkel szembeni társadalmi elvárásokat, ezáltal sokakban felkeltette a védekezési reflexet.

Sokan érzik úgy, hogy az intimitások, titkok, még a kismértékű beavatkozás is erotikus izgalmat vált ki belőlük. Én azonban nem így működöm, számomra a mások életének feltérképezése nem izgalmas, hanem inkább érdekes. Képességeim és egyediségem alapján érzem, hogy kompetens vagyok abban, hogy mások titkait megsérüljem.

Én a magam titkaival találom ki a helyem a világban. A felfedezések és új aspektusok keresése számomra sokkal izgalmasabb, mint a mások élete iránti passzív figyelem. Mit gondolsz, mennyire tarthatók fenn a társadalmi normák, amelyek a fiatalokat és nőket érintik, és hogyan élik meg őket a mai világban? A válasz talán a társadalmi diskurzusban rejlik, ahol mindenkinek lehetősége van a saját hangját hallatni, akár a könyvek által, akár más médiumok segítségével.