Forgács Gábor, a mielőtt legendás nevettetővé vált volna, hosszú éveken keresztül daganatos betegséggel küzdött. Az életvidám humorával és pozitív életszemléletével sok embert inspirált, illetve példát mutatott azoknak, akik hasonló küzdelmet vívnak.

A tragikus hír hétfőn érkezett: a 76 éves művész, aki nem titkolta betegségét, csütörtökön elhunyt. Apáratlan őszinteséggel beszélt az állapotáról, amely nemcsak őt, hanem sorstársait is támogatva adta át a reményt.

„Két darab rákos elváltozásom volt, és ezekkel kezeltettem magam. Három orvoscsapatot bíztam meg, hogy dolgozzanak rajtam. A kezeléseim valahogy egyfajta játék volt, középpontban azzal, hogy engem meg kell menteni. Hihetetlen fájdalmakkal jártak a nyitott műtétek, mindegyik több órán át tartott. De a munkájuknak köszönhetően életben maradtam” – mesélte Gábor a betegségéről.

Félelme a haláltól mindennapos küzdelmet jelentett számára. „Sokszor felébredtem vizesen, mert a szorongásom nem hagyott nyugtot. De végigcsináltam a kezeléseket, s most, hogy itt vagyok, úgy látom, hogy minden, amit teszek, egy bónusz” – tette hozzá.

Gábor továbbá elmondta, hogy 72 csodálatos éve volt, és ha eljön az ideje, akkor el kell fogadnia, hogy elhunyt. „Senki sem élheti túl a saját halálát, és az nem mindegy, mikor és hol történik. Ez privát szerencse vagy szerencsétlenség” – fogalmazott. De eszébe jutott az is, hogy a szenvedéseket elviselni is egy megtisztelő próbatétel volt, mert remélte, hogy még vár rá jónéhány szép pillanat.

Hozzátette: „Csak egy célom volt – szeretném még egy kicsit élni.” Annak ellenére, hogy a betegségét eleinte nem tudta komolyan venni, az orvosok figyelmeztetései után sorra vette a lehetőségeit, legyen akár kemoterápiás kezelésről szó.

Egy orvosa így nyilatkozott neki: „Gábor, meg kell értenie, hogy halálos beteg, de megpróbáljuk megmenteni.” Gábor ezután is pozitívan állt a helyzethez, próbálva a legjobbat kihozni a nehéz idők alatt. Sikerült megélni a boldogság pillanatait, mivel munkát találhatott, jótékonykodhatott, és szoros kapcsolatot ápolt a családjával.

A középkorú férfi úgy zárta az érzelmes beszélgetését: „Előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia, de kíváncsian várom a következő napokat és kihívásokat.”

Forgács Gábor öröksége nemcsak a nevetés, hanem a bátorság és a hit, amelyet a nehéz időkben tanúsított. Az emberi szellem ereje, amelyet ő képviselt, még sokáig élni fog a szívünkben.