Egy esős szombati napon Szakonyi Károly, aki 16 évesen kezdte írói pályafutását, megírta első novelláját, amely komoly változásokat hozott az életébe. Az írás számára nem csupán önkifejezés, hanem egyfajta menekülési lehetőség is volt. Szakonyi felismerte, hogy az írásával azokat a tapasztalatokat tudja megosztani, amelyek őt formálták, és azokat a karaktereket mozgatta, akikkel az életben találkozott. A novellái gyorsan elnyerték a közönség tetszését, soha nem kellett szerkesztőségek ajtaján kopogtatnia, hiszen az írói munkásságát maguk a lapok keresték.

A közelmúltban Budapest Nyitott Műhelyében rendezett irodalmi esten Szakonyi Károly elmesélte élményeit és baráti kapcsolatait a Kossuth-díjas Petőcz Andrással. A két író szoros barátságot ápolt, ami lehetőséget adott számukra a múlt és az irodalom közös megvitatására. Szakonyi nemcsak a régi kávéházak hangulatáról beszélgetett, hanem arról is, hogy az irodalom közösségi élményei mennyire fontosak voltak számukra.

A fiatal írók, mint Gyurkovics Tibor, Lázár Ervin, Bertha Bulcsú és Szabó Istvánné, együtt indították el pályafutásukat, egy baráti és szakmai közösség keretein belül. Szakonyi Károly hangsúlyozta, hogy az akkori irodalmi élet színes volt, nem léteztek a ma tapasztalt rivalizálások, a lapok nyitottak voltak új tehetségek előtt. Különösen a Mesterházi Lajos által szerkesztett Élet és Irodalom lap első száma lehetőséget adott olyan íróknak, akik eddig háttérbe szorultak.

A kávéházak a magyar irodalom szívének számítottak, ahol az írók találkozhattak, eszmét cserélhettek, és szellemi közösséget alkothattak. Szakonyi Károly a Marika presszóban töltötte a legtöbb időt, ahol reggeli kávéját szódával kérte, és csendben, de hatékonyan írt. Délutánra már befejezte a novellát, amely nemcsak az ő, hanem a társadalom számára is fontos témákat érintett.

Mai szemmel nézve, az íróknak a korábbiakhoz képest nagyobb lehetőségeik voltak, hiszen a médiumok széles spektruma foglalkozott velük. A televíziók, rádiók, és színházak szívesen hívták őket, hogy képviseljék művészetüket. Míg most online platformokon keressük a kapcsolatot, a régi kávéházakban megszülető szellemi párbeszédek egy különleges helyet foglaltak el az irodalom történetében.

Szakonyi az irodalom műhelyeinek jelentőségéről is beszélt, különösen a Szigligeti Írók Alkotóházáról, ahol alkotóként dolgozhatott. Ezek a helyek nemcsak ihletet adtak, hanem lehetőséget biztosítottak a közösségi kapcsolatok ápolására is, amelyek a mai digitális világban sokszor elvesznek.

Az est során Szakonyi Károly humorral fűszerezve mesélt élményeiről és arról, hogy a jó közönséggel és elkötelezett írókkal való találkozás milyen értékes része volt azoknak az éveknek, amelyek során a magyar irodalom színes palettáját alakították. A régi barátságok és szakmai megközelítések továbbra is élvezzük, ahogyan Szakonyi fogalmazott: 'Azt is meg kell örökíteni, amit élményként megéltünk.'