David Lynch 1984-es Dűne adaptációja máig meghatározó élményem. Csak öt éves voltam, amikor először láttam a filmet, és akkor még fogalmam sem volt arról, hogy ki David Lynch. Gyermekkorom kedvenc emlékét idézi, amikor a szomszédoknál a hangalámondásos videót néztük, miközben mi, gyerekek, a nappaliban játszottunk. A film mély benyomást tett rám, különösen a hatalmas homokférgek látványa. Azóta többször is megnéztem a Dűnét, legutóbb Denis Villeneuve feldolgozása után, de most is úgy érzem, hogy Lynch verziója a magáénak tekinthető. Villeneuve filmje látványos, de valami hiányzott belőle számomra, és a második részt már csak streamingen néztem, de azt sem fejeztem be.

Lynch Dűnéje annyira megragadt, hogy amikor a '90-es évek elején először olvastam Frank Herbert regényét, mindent Lynch szemszögén keresztül képzeltem el. Paul Atreides még mindig Kyle MacLachlan fiatalabb verziója számomra, és a filmben a Harkonnen báró is ugyanazt a groteszk élményt nyújtotta. Lynch úgy érzi, hogy a filmje nem sikerült úgy, ahogy akarta, mivel nem volt beleszólása a végső vágásba.

Lynch karrierje a Twin Peaks-szel (1990-1991) indult berobbanni a köztudatba, de nekem ez csak évekkel később vált fontossá. A Lost Highway világa teljesen magával ragadott, és talán ez lett az egyik kedvenc filmem. A horrort és a misztikumot ötvöző jelenetek a film történetének egyik legsötétebb momentuma.

A transzcendentális meditáció kulcsfontosságú szerepet játszott Lynch életében, mivel ő is így korbácsolta fel kreativitását. 2007-ben megjelent „Hogyan fogjunk nagy halat?” című könyvében a meditáció és kreativitás összefüggéseit tárgyalta, és úgy véli, hogy az ötletek a meditációval mélyebb tudatállapotban merülnek fel. A mai napig nehezen beszerezhető könyvének újra kiadására szükség lenne.

Mielőtt David Lynch bejelentette volna, hogy elbúcsúzik, az álmairól és az alkotásokról beszélt. Kiemelte, hogy az alkotás folyamata mindig is a kedvenc tevékenysége volt: "Szeretek ötleteket szerezni és meditálni. Az életem minden nap egyre fejlődik és egyre jobb lesz. Békesség mindenkinek, boldog és szerencsés pillanatokban.”

Lynch lelkesedése Los Angeles iránt megmagyarázza, miért tartotta fontosnak a város atmoszféráját, a járvány tükrében a legtöbb alkotó számára is ez az otthonosság botrányos körülmények között is megmaradt. A város varázsa minden filmjét áthatotta, és a valóság önfejűségének egy bonyolult tükröződése hadvereként segítette a sikereit.

A filmkészítés világa Lynch szavait idézve "varázslatos nyelv", amely képes olyan mély, elvont fogalmakat kifejezni, amit szavakkal nem lehetne, ezért fontos, hogy a közönség csak a saját értelmezésével támadhasson. „A nézők minden titkot felderíthetnek magukban, és ha ezt megmutatják, az segít felfedezni a rejtélyt” - mondta Lynch.

David Lynch öröksége mérföldkő a kortárs filmművészetben, amit nemcsak a filmjei, de a belőlük gyökerező gondolatok és technikák is megőriznek. Halálával nemcsak a filmkészítés világa, hanem a meditáció által inspirált kreatív folyamatok is elérkeztek egy új korszakhoz. Békesség mindenkinek!