Kaisz Szaïd tuniszi elnök, aki már korábban is komoly hatalmi tendenciákról tett tanúbizonyságot, a legutóbbi választásokon 90%-os eredménnyel nyerte meg újabb mandátumát. Azonban az eredmények körüli viták és a választási eljárás során tapasztalt anomáliák komoly aggodalomra adnak okot. Fő ellenfele, Ayachi Zammel az utolsó pillanatban letartóztatásra került, amely sokakat arra késztetett, hogy megkérdőjelezzék a választási folyamat legitimitását.

Zammel, aki a legnagyobb ellenzéki párt, az Ennahda nevű iszlamista mozgalom képviselője volt, mindössze 7%-ot tudott elérni a választásokon, mire Szaïd győzelme megdöbbentően magasnak számított. Az elnyomás és a versenyfeltételek egyenlőtlensége nemcsak az ellenzék gyengüléséhez járult hozzá, de a választások bojkottálásához is. Az ellenzéki pártok sorra felhívták a figyelmet a választások érvénytelenségére, hangsúlyozva, hogy az ilyen körülmények között nem lehet elfogadható eredményről beszélni.

A választások napján nem tapasztaltak nagyobb atrocitásokat, ám az alacsony részvételi arány, ami kevesebb mint 30% volt, hihetetlenül aggasztó. Ez a legrosszabb részvételi arány a 2011-es arab tavasz óta, amely Tunézia hírnevét is érinti, mint a célország, ahol a demokrácia felvirágzott.

Kaisz Szaïd személye és politikai pályafutása is külön figyelmet érdemel. Szaïd egy jogász, aki a tunéziai nemzeti identitás védelmére tette fel politikai karrierjét. A korábbi, évek óta tartó politikai és gazdasági zűrzavarok után Szaïd népszerűsége megnövekedett, miután populista retorikájával a választók körében népszerűségre tett szert. Mennyire megbízható ez a támogatás? Az elnyomó rendszerek gyakran stabilnak tűnnek a felszínen, mégis mindig ott rejlik a tiltakozás lehetősége.

Az ország történetébe visszatekintve Tunézia egy volt az Oszmán Birodalom tartományai közé, később francia gyarmattá vált, majd a függetlenségét 1956-ban nyerte el. Az utolsó két évtizedben a gazdasági reformok és a turizmus fellendülése ellenére a politikai feszültségek egyre inkább felnagyultak, a gazdasági növekedés pedig lassulni kezdett. Az 1980-as évek végén már birtokában volt a legfőbb iszlamista ellenzék, ami végül az arab tavaszhoz vezetett.

Kérdés, hogy a mostani állapotok alapján, vajon Tunéziában újra realitásává válik-e a demokrácia, vagy Szaïd hatalma továbbra is elnyomja az emberek akaratát? A jövő már itt kopogtat az ajtón, és a tunéziai nép szavára vár.