Japán célja, hogy az üvegházhatás elkerülése érdekében a szén-dioxid megkötését és tárolását, angol rövidítéssel CCS, nemzeti energetikai keretrendszerének középpontjába helyezze – számolt be a Nikkei Asia. Kilenc nagy japán vállalat szoros együttműködésben dolgozik olyan innovatív projektek kifejlesztésén, amelyek révén a légkörből kinyert szén-dioxidot hatékonyan tárolhatják, elsősorban Japánban és Malajziában.

A japán természeti erőforrások és energiaügynökség CCS-osztályának vezetője, Tone Maszaki kiemelte, hogy reményeik szerint a projektek közül legalább egy vagy kettő már 2030-ra kereskedelmi jelleggel is elindulhat. Az ipar szereplői versenyt futnak az idővel, hogy a szén-dioxid megkötésének és tárolásának költségeit kereskedelmi szempontból versenyképes szintre csökkentsék.

A CCS technológia lényege, hogy a gyárak és erőművek szén-dioxid-kibocsátását azonnal a forráson csökkentik, majd az így keletkezett gázt mélyen a föld alatt tárolják. E megoldás globális jelentőséggel bír, mivel az egyre növekvő energiaigények mellett a szén-dioxid kibocsátása is folytatódik, hozzájárulva ezzel a globális felmelegedéshez.

A hírek szerint Japánban a szén-dioxid-piac 2026-ra várhatóan éles fejlődésnek indul. Az ország elkötelezte magát amellett, hogy 2050-ig nettó zéró kibocsátóvá válik, ami új piaci lehetőségeket teremt a helyi cégek számára. Azon vállalatok, amelyek nem tudják csökkenteni kibocsátásaikat, úgynevezett krediteket vásárolhatnak el olyan cégektől, amelyek sikeresen csökkentették saját emissziójukat.

Tone Maszaki hozzátette, hogy a következő évekből kiemelt fontosságú a döntések meghozatala: 2026 végéig el kell döntenie a kormánynak, hogy folytatja-e a projekteket, ha 2030-ra kereskedelmi szinten szeretnék üzemeltetni őket. A CCS vezető szakértője úgy véli, hogy a technológia 2040 körül válhat valóban versenyképessé, amihez kormányzati támogatások is szükségesek.

A világszintű versenyben Japán azért is erős pozícióban van, mert a világ második legnagyobb szén-dioxid-leválasztási technológiájának szabadalmával rendelkezik, melyet aktívan szeretne kihasználni. Az amerikai és európai országok után Japán is kiemelten fókuszál a megújuló energiaforrásokra, mint a szélenergia és hidrogén, hogy csökkentse fosszilis energiahordozók iránti függőségét.

Mindazonáltal a klímaváltozás elleni küzdelemben folyamatos vita folyik arról, hogy a CCS mennyire hatékony. Klímaaktivisták élesen bírálják a technológiát, mivel véleményük szerint az nem oldja meg a problémát, hanem eltereli a figyelmet az alapvető kibocsátáscsökkentési lépésekről. Az American Public Power Association szerint a CCS nem bizonyítottan hatékony, és a bonyolult bürokrácia miatt nehezen kivitelezhető.

Ezért a japán vállalatok jelentős részesedéssel bírnak a nemzetközi CCS projektekben, beleértve a Malajziában végzett kutatásokat, ahol a mély föld alatti tárolás lehetőségeit vizsgálják. Japán 2030-ra 6-12 millió tonna szén-dioxid elraktározását tűzte ki célul, míg 2050-re ennek mennyiségét 120-240 millió tonnára növelné.

A CCS tudományos és technológiai fejlődése mellett a legnagyobb kihívás a költségek csökkentése: a szén-dioxid tonnánkénti ára Japánban jelenleg 65 és 130 dollár között mozog, míg Európában ez 40 és 60 dollár között változik. Japán törekszik arra, hogy jövőbeli terveik részeként nem csupán a helyben termelt szén-dioxidot tárolják, hanem legyenek lehetőségek a külföldön történő tárolásra is, így globális szinten is részesedhetnek a szén-dioxid kereskedelemből.

A közeljövőben várható, hogy a CCS technológia fejlődése más országok számára inspiráló példát nyújt, amennyiben Japán sikeresen alkalmazza a gyakorlatban. A kérdés már csak az: vajon képesek leszünk-e mindannyian együtt dolgozni a szén-dioxid csökkentéséért, közösen a jövőnkért?