A Kádár-rendszer alatt a házasság intézménye sok változáson ment keresztül, különösen a 70-es és 80-as években. Bár a szocialista ideológia a tőkés társadalmi normák ellen irányult, a házasságot ugyanakkor erős családi köteléknek tartották, ami a gyermekek nevelését és a társadalom stabilitását célozta. Az akkori környezetben egyre népszerűbbé váltak a nyitott házasságok, sokan elváltak, és előfordult, hogy házasságon kívül születtek gyermekek.

A házasság erkölcsét a szocialista vezetők a keresztény erkölcsi normákból alakították ki, amely jelentős mértékben befolyásolta a társadalom szemléletét. A házasfeleknek hűségesnek kellett lenniük, és jellemzően a nemi életüket is a házasságkötés előtt kerülték. A korabeli sajtó azonban erősen propagálta a szerelem fontosságát, és a fiatalokat arra biztatta, hogy ismerkedjenek meg alaposan a házasság előtt, támogatva a randevúzást.

Érdekes, hogy a szocialista vezetés a házasságot egy szociális intézményként határozta meg, ahol a felek kölcsönös vonzalma és erkölcsi kötelezettségei álltak a középpontban. Ez a meglátás sok fiatal számára vonzó volt, akik az igazi szerelemre vágytak, de a házasság intézménye inkább szigorú keretek közé szorította őket. A szocialista rendszer célja az volt, hogy a házasságokból gyermekek születhessenek, akik egy stabil, egészséges családi környezetben nőhetnek fel.

A 70-es évekre a házasság társadalmi jelentősége kezdett csökkenni, a fiatalok egyre inkább keresve a személyes boldogságot. Szemben a demokratikus normákhoz kapcsolódó házasság eszményével, a szocializmusban született fiatalok sokszor pragmatikusan közelítettek a párkereséshez. Az 1960-as, 70-es évek hazai feminista mozgalmai is hozzájárultak ahhoz, hogy a nők egyre inkább függetlenedni tudjanak a házasságtól, és saját karrierjükre vagy identitásukra fókuszáljanak. A nők számára új lehetőségek nyíltak meg, már nem volt elvárás, hogy mindenképpen férjhez kell menniük a társadalmi előrejutás érdekében.

Az elmagányosodás problémája azonban ekkor kezdett komolyan előtérbe kerülni: míg az 1950-es évekre a magyar társadalom elvétve ismerkedett ezzel a jelenséggel, addig a 70-es évek végére a fiatalok körében folyamatosan nőtt az egyedülállók aránya. A társadalmi normák és a gazdasági nehézségek együttesen hozzájárultak az egyedülléthez, amely a mai napig érezhető hatással van a fiatalok magánéletére.

Hasonlóságokat figyelhetünk meg a kádári építmény alatt felnövő fiatalok és a ma fiataljainak házassághoz való viszonyában. Az akkori fiatalok is gyakran azért házasodtak meg, mert az segítette őket a lakáshoz jutásban, hitelfelvételben vagy egyéb pénzügyi előnyökhöz való hozzáférésben. A modern korban a házasság intézményének presztízse, valamint annak társadalmi és gazdasági előnyei közötti feszültség ugyancsak megmaradt.

Ma is, mint ahogyan a szocializmus idején, sokan belefáradnak a tartós kapcsolatok keresésébe, és megjelenik az úgynevezett „se veled, se nélküled” szemlélet. Sokan élnek egyedül, nem kívánják a múlt századi értékeket követni. A változó társadalmi normák és a modern technológia is hozzájárul ahhoz, hogy a párkeresés egyre inkább digitális platformokra terelődjön, ahol a személyes kapcsolatok építése sokkal nehezebb feladat. Mindezek tükrében elmondható, hogy a házasság és a párkapcsolatok intézménye ma is folyamatosan változik, és az e mögött húzódó motivációk is megérdemlik a figyelmet.