A szörnyű események hatalmas érzelmi terhet rónak a Meixner családra, akik egy szörnyű vírussal néztek szembe. Paul Meixner, aki már 66 éves, nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor látta, ahogy az első szarvasmarhák összeesnek. Az érzelmek csupán fokozódtak, ahogy a fiai és a munkatársak is osztoztak a fájdalmában, az állatorvos is zokogott a szomorú látványtól.

A gyászt nem csupán a család élte meg. Paul Meixnerék a Hegyeshalom közelében található Rajkán és Levélen 3000 szarvasmarhát ölettek le, miután a múlt héten, március 26-án, kimutatták a száj- és körömfájást okozó vírust. Több mint egy hét feszített munkával, vasárnap hajnalban kezdődött és péntek éjjel zárult le.

A munka zajlása már önmagában is érzelmi megpróbáltatás volt, hiszen a csapat többször is próbálta megőrizni a lelket, de még a legkeményebb emberek is elgondolkodtak a látványon, ahogy a szarvasmarhák sorra elhullanak. Az egyik munkatárs, egy indiai szikh, aki szerint a tehén szent állat, különösen nehezen élte meg a helyzetet. Ez nem csak egy munka volt számukra, hanem egy hivatás, ami évtizedek óta a családjuk részét képezi.

A vágást különleges eszközzel végezték, amely minimalizálta az állatok szenvedését. Paul egyik fia segédkezett az elhullott állatok eltávolításában, míg a másik fia irányította az őket szállító járműveket. Az élmény mellett, hogy nemcsak a munka, hanem a család története is ránehezedett, Paul könnyeivel küzdött, ahogy az emlékeket felidézte.

A Meixner család története az 1640-es évekre nyúlik vissza, amikor a bajor határ közelében éltek. Generációk óta állattenyésztéssel foglalkoznak, és most a száj- és körömfájás vírusa súlyosan érintette őket. Az utolsó néhány hét különböző nehézségeit nézve, Paul többször is megemlítette, milyen fontos számukra a közösség támogatása, amely a legnagyobb krízis idején is megnyilvánult, amikor a munkatársak felajánlották a segítségüket.

„Az egész közösség összefogott velünk, és ezt sosem fogom elfelejteni” – mondta Paul, aki arra is kitért, hogy a fermetációs vizsgálatok ellenére a család tervei, amelyek évtizedeket ölelnek fel, nem dőlnek meg. Az állattenyésztés nemcsak a megélhetésüket szolgálta, hanem a szenvedélyüket is, melyet generációkon át adtak tovább.

Most a legnehezebb feladat vár rájuk: az épületek takarítása és fertőtlenítése. Az akciónak hatalmas érzelmi terhe van, és a Meixner család mindent megtesz, hogy újra felépítse a jövőt, bízva az állattenyésztés folytatásában. Paul elmondta, hogy a bürokrácia lassú, de a család eltökélt az újbóli kezdésben. Bármennyire nehéz, a hagyományokhoz és a közösségi támogatáshoz való kötődésük segíti őket, hogy átvészeljék ezt a tragikus időszakot.