Kevesebb mint két héttel a szíriai rezsim összeomlása után, amelyet Oroszország kilenc éven át támogatott, Vlagyimir Putyin egyelőre hallgat. Az elnöki hatalmat apja 29 éves uralkodása után megöröklő Bassár al-Aszad és felesége menekülése Moszkvába újabb mély kérdéseket vet fel az orosz külpolitikát illetően. Mi állhat a bukás mögött, és mit jelent ez a jövőre nézve Szíriában?

A Kremlből a napokban Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője elismerte, hogy a rezsim gyors összeomlása meglepte nemcsak a világszínpadot, hanem az orosz vezetést is. Aszad moszkvai menekülésének valódi okait a szíriai konfliktus megoldásának nehézségei mutatják, amelyek nyomán Putyin mértéktelen önbizalma most komoly kihívás elé néz.

A Szíriának nyújtott orosz támogatás, amely korábban sikeresen stabilizálta a rezsimet, az iszlamista felkelőkkel szemben most láthatóan kudarcot vallott. Az orosz sajtóban egyre inkább háttérbe szorultak a hírek a felkelők előrehaladásáról, és a publicisták elismerik, hogy a Kreml stratégiája kudarcot vallott. Maxim Szamorukov, a Carnegie Intézet szakértője figyelmeztetett arra, hogy az orosz vezetésnek most szembe kell néznie saját hibáival.

A jelenlegi helyzet kétségtelenül rávilágít arra, hogy Oroszország jelenléte Szíriában ingatag alapokra épült. A 2015-ös beavatkozás óta Oroszország próbálta fenntartani a hatalmát a Közel-Keleten, de az Ukrajnában folytatott háború súlyosan megrengette ezen törekvéseiket. Az orosz vezetés a Szíriában tett lépéseikkel nemcsak Aszad védelmét próbálta megoldani, hanem a regionális hatalmi egyensúlyt is befolyásolni szerette volna.

Puhov, a Stratégiák és Technológiák Elemzéseinek Intézetének vezetője, úgy véli, Oroszország nem tanult az Egyesült Államok iraki és afganisztáni hibáiból. A szíriai helyzet alakulása világosan mutatja, hogy a katonai sikereket csak akkor lehet megőrizni, ha azokat gyorsan politikai szinten is rögzítik, elhúzódó háborúk nélkül. Az orosz katonai jelenlét egyre inkább ki az előző pozíciókból, ahogy a Wagner csoport is elvesztette korábbi befolyását.

Az ukrajnai háború következményei érezhetőek a szíriai hadszíntérre is, ahol az orosz csapatok között csökkent a mozgástér, és a támogatott rezsimek többé nem élvezhetik a Kreml védelmét. Moszkva továbbra is bízik abban, hogy megőrzi a Tartuszi és Hmejmimi bázisokat, de számos szakértő, beleértve Szamorukovot is, kétségbe vonja ennek lehetőségét. Az orosz vezetés most kénytelen szembenézni a valósággal, miszerint Szíria és Ukrajna kérdései nem függetlenek egymástól, és a közelmúlt eseményei sürgető kérdéseket vetnek fel Oroszország nemzetközi státuszával kapcsolatban.