A társadalmi emlékezetünk drámai változásokon ment keresztül az évszázadok során. Míg az 1500-as évekig a politikai és vallási vezetők dominálták a kollektív emlékezetet, a 16. századtól kezdve a kreatív művészek, így a festők, zeneszerzők és színészek váltak a figyelem középpontjává. César Hidalgo, a Toulouse Közgazdasági Iskola professzora és a Center for Collective Learning igazgatója legutóbb arról beszélt, hogy három fő tényező befolyásolja emlékeink alakulását, amelyek mind a kollektív emlékezetünket is formálják.

Az első, hogy a világ nyelvi sokszínűsége nagyban befolyásolja, mire emlékezünk. Hidalgo kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a különböző nyelvek közötti kapcsolatok hatással vannak arra, mennyire terjed el egy információ vagy esemény más kultúrákban. Az angol nyelv dominanciája nem meglepő, hiszen ez a nyelv számos kulturális esemény közvetítésében szerepet játszik. De mit jelent ez a valóságban? Például, ha egy perui információt keres Magyarországról, valószínűleg több nyelven elérhető forrásokat fog használni, így az információ átszíneződhet az ő szemszögéből.

A második tényező az idő dimenziója. A kutatások alapján a népszerűség csökkenése nem egy vonalon zajlik, hanem különböző fázisai vannak, mint például amikor egy szám hirtelen népszerűvé válik, majd fokozatosan feledésbe merül. Hidalgo példája szerint, egy diák már nem ismerte fel John Lennon „Imagine” című dalát, ami jól mutatja, hogy a kulturális emlékezetünk mennyire ingadozó lehet.

Végül, a technológia is kulcsszerepet játszik feledés és emlékezés folyamatában. A Wikipedia és a közösségi média megjelenése óriási változásokat hozott. A digitális technológia révén az emberek könnyebben fogyaszthatják a kultúrát, de ez egyben a kollektív emlékezet torzulásához is vezet. Ehhez kapcsolódóan Hidalgo említette a Mandela-effektust, amely arra utal, hogy az emberek sokszor tévesen emlékeznek dolgokra, mivel a közösségi média és a folyamatos információáradat elhomályosítja az emlékeket.

Összességében a kutatások rávilágítanak arra, hogy a kollektív emlékezetünk soha nem statikus; az idő, a nyelvi diverzitás és a technológiai fejlődés folyamatosan alakítja azt. Az új korszakban a kreatív művészek és a nyilvános személyek, mint a színészek és zenészek utat törnek a politikai és vallási vezetők helyett, és ezek a változások számos kérdést felvetnek a jövőnket illetően.