Szórakozás

Kőkemény drogosbóllá lett apáca - Vera története

2025-01-29

Szerző: Ádám

Vera nővér élete egy lenyűgöző lélekutazás, mely betekintést nyújt egy zárdában élő nő küzdelmeibe. Cécile Embleton és Alys Tomlinson 2024-es dokumentumfilmje, a „Vera nővér”, 2025. február 1-jén és 2-án lesz látható a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Vera nem tervezett apáca lenni, azonban rossz döntései elvezették az elszigetelt belorusz kolostorhoz. Mindössze tizenhét éves volt, amikor férje, Oleg börtönbe került – nem véletlenül, hiszen Vera (akkor még Olga) drogfüggő volt, és sok fiatalt szoktatott rá a szerre. A bűntudat, ami ezzel járt, mélyen megérintette. Vera belépése a zárdába nem csupán hit keresése volt, hanem egy lehetőség arra, hogy önmagával foglalkozzon. Eleinte úgy tervezte, hogy addig marad, amíg Oleg meg nem szabadul, de az idő múlásával Oleg egy másik nőbe szeretett bele, így Vera magára maradt.

Az ortodox közösségben Vera leginkább az állatok, főként a lovak mellett találja meg a lelki békéjét. Ez a kapcsolat segíti őt a belső munkájában, és a film alatt megfigyelhetjük, ahogyan a némán zajló munka során felfedezi saját érzelmeit és múltját. Vera magányos lovasként vágtat a havas erdőkben, miközben saját lelki küzdelmeivel harcol: a múlt, a jelen és a jövő között.

A Vera nővér valódi slow cinema élményt nyújt; a film lassú, megfigyelő stílusban mutatja be a kolostor mindennapjait. A rendezők éppúgy ötvözik a ritmusos, elnyújtott snitteket, mint a mélyen érzékeny narratívát, ami hasonlít Tarr Béla és Andrej Tarkovszkij munkáira. A film kontrasztos vizuális világa emeli ki a belorusz táj ridegségét és a zárda feketeöltözetű apácáinak szigorúságát.

Vera történetéből egyértelművé válik, hogyan csúszott bele a drogfüggőség világába: a kezdeti megnyugvás elvitte őt egy olyan útra, amely végül a bezártságot és a függőséget hozta el számára. Az apácák közé való belépés nemcsak fizikai, hanem mentális keretek közé szorította Őt is. Vera útja a szabadulás felé nem csupán a zárda falainak elhagyásáról szól, hanem arról is, hogy hogyan tud végre a saját életét építeni.

Vera nem az egyetlen folytonossággal küzdő személy a kolostor falai között; más férfiak is hasonló múlttal érkeztek oda, és mindannyian keresik a megváltás lehetőségét. A film végére a fekete-fehér színek fokozatosan átadják helyüket a világosabb tónusoknak, ahogy Vera elhagyja a zárdát, és újra felfedezi a „valódi világot”. A vizuális váltások tükrözik Vera személyiségének fejlődését, ahogy leveti a kolostor súlyát és nyit a szabadság felé, ami új kihívásokat és frusztrációkat is magával hoz.

A film végére Vera arcán nemcsak a tapasztalatok súlya, hanem az újjászületés jelei is meglátszanak. Korábban huszonévesnek tűnhetett volna, de a valóság ráncosodó vonásai és a kitartása egyértelműen megmutatja, hogy az élet nem könnyű. A film végén nézni azt, ahogyan Francescóba, Franciaországba készül, hogy lovassporttal foglalkozzon, új reményeket hordoz. Az ő története tehát nemcsak a drogfüggőségről és a zárdáról szól, hanem az emberi akaraterőről, a változás lehetségességéről és a személyes megújulás lehetőségéről is.