A gyerekek többsége nem álmodik arról, hogy hóhér legyen. Sokkal népszerűbb álmaik vannak, mint például az űrhajós vagy a tűzoltó. Ha azonban valaki a hóhér szakmáját hozza szóba az óvodában, a szülei valószínűleg kényelmetlen beszélgetésekre számíthatnak. A hóhér szakma története nemcsak hogy megvetett volt, hanem a társadalom peremére is szorult, ahol a kivégzések nyilvánosak voltak, de a hóhér, mint foglalkozás, nem számított vonzónak.

A felvilágosodás előtt a hóhér nem egy egyszerű állami hivatalnok volt, hanem egy különleges kaszt tagja, akit Paul Friedland amerikai történész foglalkozása symbolikus jelentőséggel bírt. A hóhér kitaszítottsága évszázadokon keresztül megmaradt, még akkor is, amikor a végrehajtók juttatásai jelentős anyagi előnyöket kínáltak. Az emberek irtóztak tőlük: a szakmát űzőkről úgy tartották, hogy könnyen betegségeket terjesztenek.

A hóhérgyerekek nem eredhettek el könnyen szüleik nyomdokain. Az apák hivatása kényszerítette a fiakat, hogy ugyanazt a sorsot vállalják magukra. Érdekes módon a huszadik század elején, Albert Pierrepoint, a brit hóhér családból származott, kezdett átalakulni a társadalmi megítélés. Számára a hóhérködések idővel nem csupán munka lettek, hanem a hírnév árnyai is.

Pierrepoint nemcsak a brit hóhérhagyomány megörökítője volt, hanem a halálbüntetés végrehajtásának jedetikus poétája is. Családjától kezdve, sokan azt várták tőle, hogy büszkén vállalja ezt a hivatást, hiszen apjának is vágyálma volt, hogy ő is hóhér legyen. A hőse és mártír komplikált viszonya a büntetés, a jog, és a bűnözés körüli diskurzusok jelképe lett, mindezek pedig a Halálbüntetés eltörlésének évtizedeiben újabb relevanciát nyertek.

A hóhér szürke jelenetében megjelenő ifjú Albert, akit a társadalom soha nem nézett ki magának, végső soron híressé vált, amikor magát a módszertani akasztást tökéletesítette. Szaktudása révén hirtelen a társadalom szótömegévé vált, miközben mértékadó vélemény lett a halálbüntetésről. Pierrepoint hírnevének csúcsán pedig felvetődött a kérdés: vajon mennyire tudta elválasztani a munka feladatát a benne rejlő társadalmi moráltól.

Érdekes, hogy a halálbüntetés ügyében Pierrepoint komoly diskurzusokat folytatott, ami a hivatali pozíciójából eredt. Fokozatosan megmutatkozott, hogy a hóhér élete nem csupán a páciens felakasztásáról szólt – sokkal inkább képviseletéről a közjó, valamint a bűn vezérelte társadalmi diskurzus előtt. Mindez végül azt is jelentette, hogy Pierrepoint örökre beírta magát a brit történelembe, mint a legutolsó hóhér, aki végrehajtotta ezt a hivatást

Pierrepoint egész élete arra irányult, hogy egyfajta celeb váljon belőle, a kivégzések nem egyszerű folyamataként, hanem mint egy közkedvelt entertainer, aki részletes technikai leírásává alakította a halálbüntetést. Az emberek számára, akik benne látták az utolsó hóhért, az ő tevékenysége nem csupán végeredménye folytán létezett, hanem mint a titkos fétis az emberi élet súlyos terhének Ő tehát a halál művésze lett, akit a végzet mégis megölelt.