Interjú Csatári Sándorral

Csatári Sándor gyűjtőszenvedélye az 1980-as évek végén indult, amikor még csak néhány kisebb mezőgazdasági gépével indult, ma már azonban jelentős gyűjteménye van, amelyben traktorok, gőzgépek és más ritkaságok is találhatók. A Kiskunhalas környékén élő gyűjtő nemcsak a gépekkel, hanem azok történetével is foglalkozik.

A 76. születésnapját ünneplő Csatári úr világossá tette, hogy a gyűjtőszenvedélye az évek múlásával sem csökkent. Jelenleg a vízimalom rekonstrukcióján dolgozik, amely egy értékes példája a helyi ipar történetének. Az 1800-as években épült vízimalom, amely műemléknek minősül, cennél különféle izgalmas felfedezéseket tesz. A gyűjtés során rábukkant egy 1900-as évek elején gyártott motorra, amely a gyűjteménye szerves részévé válik.

A mezőgazdaság iránti szeretete gyermekkora óta ott van. Nagyapja fuvaros volt, aki a gazdákat szállította, míg apja traktorosként dolgozott. Csatári úr már 8-10 éves korában aktívan részt vett a mezőgazdasági munkákban, apja traktorjával sűrűn körbe-körbe járkált, lehetőségekkel találkozva, és erős kapcsolatokat építve a mezőgazdasági közösségen belül.

Hosszú pályafutását követően Csatári úr saját vállalkozást alapított, és a rendszerváltás időszakában kezdett komolyabban foglalkozni a gyűjtemény építésével. Most már több mint 30 különböző motort tudhat a magáénak, köztük 1926-os Hofherr traktorokat és más ritka példányokat, mint a Lanz Bulldog és a Dutrát. Csatári úr elmondása szerint, a gyűjteménye nemcsak a mezőgazdasági gépeket öleli fel, hanem minden régi, kapcsolódó dolgot, amik az ő gyerekkorát idézik fel. Az eredeti gépkatalógusok, régi könyvek és használati tárgyak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a múlt értékeit megőrizzék az utókor számára.

Bár a gyűjtés nem mindig volt családbarát, Csatári úr felesége mindig támogatta hobbiját, sőt aktívan részt vett a gépek karbantartásában is. Sajnos, felesége nemrég elhunyt, de az emlékívek és közös munkáik továbbra is a szívében élnek. Fia szintén segít a gyűjtemény kezelésében, ám saját ambícióinak megfelelően nem akarja bővíteni azt. Így Csatári úr bízik abban, hogy a jövő egy új generációt nevel fel, akik méltóképpen folytatják az ősi hagyományok ápolását.