A szeretet hiánya a legnagyobb kiszolgáltatottságot okozza; ez elszigetel minket, és olyan döntésekhez vezethet, amelyeket tiszta fejjel sosem hoznánk meg. Ezt a terhet cipeli magával Grace Pudel, az „Egy csiga emlékiratai” főszereplője, aki egyre inkább bezárkózik saját kis világába, mígnem élete a semmi peremére ér. De ekkor valami csoda történik.

Adam Elliot legújabb animációs filmje, amelyet a 2025-ös januári Golden Globe-ra is jelöltek, már nyolc hosszú éven keresztül készült. A film 94 percnyi megkapó stop-motion technológiát alkalmaz, olyan neves színészek hangján szólal meg, mint Sarah Snook, Jacki Weaver, és Nick Cave. Az Oscar-díjas író-rendezőnek ez az alkotás az egyik legnagyobb munkája, hiszen csupán a 2009-es „Mary és Max” c. filmje hasonlítható ehhez a volumenhez.

Bár a film Magyarországon csak 2025. január 9-én érkezik a mozikba, Ausztráliában és az Egyesült Államokban már 2024 októberében bemutatták. A kritikusok eddig elismerő véleménnyel illették, a BFI Londoni Filmfesztiválon pedig díjat is nyert. Ha a filmes világ két legnagyobb gáláján is ugyanezt tapasztaljuk, akkor az „Egy csiga emlékiratai” Adam Elliot karrierjének csúcspontja lehet.

A történet egy klasszikus felnőtté válás története Grace Pudel (Sarah Snook) visszaemlékezésén keresztül bontakozik ki. Ikertestvérével, Gilberttel (Kodi Smit-McPhee) félárván nőnek fel, számos kihívással kell megküzdeniük, kezdve az egészségügyi problémáktól, egészen az iskolai bántalmazásig. Elszakadnak egymástól, és az addig összetartó testvérpár hirtelen nem találja a helyét; magányuk betölthetetlennek tűnik.

A film a felnőttek számára készült animációs alkotások sorába tartozik. Hangulata komor és sötét, és hiába van néhány fátyolos fény, ami azt sugallja, hogy „van kiút”, a történet folyton visszakerül Grace csigaházába. A film nem „könnyű olvasmány”, ha nem ügyelünk, könnyen magával ragadhat minket a kilátástalanság.

A narratíva során sok olyan valós élmény jelenik meg, amiket Grace életéből merített Adam Elliot. A történet többek között az állatok iránti szeretetről, az elmagányosodásról és a gyermeki ártatlanság elvesztéséről szól. Az árnyalt karakterek, köztük Grace anyja és nevelőszülei is, megjelenítik a gyermekvédelmi rendszerek zűrzavaros működését és azt, hogy hogyan nehéz a felnőtté válás folyamata.– Ne felejtsük el, hogy a film a jövő generációjának is üzen, és segíthet feldolgozni a mai társadalom problémáit.

Az animáció technikai megvalósítása figyelemre méltó: a színek, fények és képek harmóniája elképesztő. A stáb, élükön Adam Elliot-tal, valóban kiemelkedő munkát végzett, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem mély érzelmi töltettel is bír.

Ez a film olyan komoly versenyzője lehet az év legjobb animációs alkotásainak, mint az „Agymanók 2” vagy „A vad robot”. Az már biztos, hogy az Oscarra való jelölés esetén ez a film nemcsak a mozikban, hanem a díjátadók színpadán is nagyot fog szólni.

7/10