A tudomány egyik legizgalmasabb ellentmondása, hogy a jelenleg általánosan elfogadott kozmológiai modell, a Lambda-CDM szerint a világegyetem anyaga mindössze 5%-át képviseli, míg a maradék 95% sötét anyag és sötét energia titokzatos entitásai. Míg a sötét energia elképesztő gyorsulását okozhatja a világegyetemünkben, a sötét anyag feladata, hogy stabilizálja a galaxisokat azzal, hogy megakadályozza a csillagok eltávolodását a középpontból.

Azonban komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, mert eddig senkinek sem sikerült megragadnia vagy megmérnie a sötét anyagot, annak fizikai természetét. A James Webb űrteleszkóp által készített képek egy új dimenziót adnak a kutatásokhoz, mivel ezek az egykori galaxisok a világ kezdete óta megfigyelhetők, és ellentmondanak a sötét anyagra vonatkozó lassú fejlődési elképzeléseinknek.

Ismert alternatívák léteznek, mint például Mordehai Milgrom nyolcvanas években javasolt módosított newtoni dinamika (MOND), amely arra utal, hogy a gravitáció nagyobb távolságokon erősebb lehet. Richard Lieu Alabama Egyetem fizikusa pedig egy másik érdekes megoldást kínál: a gravitáció létezhet tömeg nélkül is, a térelméleti torzulások révén. Léteznek olyan elméletek is, amelyek szerint a hiányzó anyag különböző helyeken megfigyelhető primitív fekete lyukakban rejtőzik.

Most David Wiltshire, a Canterbury Egyetem professzora egy új és izgalmas koncepciót javasol: a világ, amit látunk, különböző időbuborékok összességéből áll. Az elmélet értelmében a világegyetem homogén megjelenése egy tévedés, amelyet a sűrűbb és ritkább anyagú területek váltakozása okoz, tévesen értelmezve az univerzum gyorsuló tágulását.

Wiltshire 2007 óta dolgozik ezen elmélet finomításán. Az időbuborékok létezése radikálisan átalakíthatja elképzeléseinket a világegyetemről, például az idő, mint fizikai mennyiség, relatív természetét. Egy galaxison belüli atomórák lassabban mérik az időt, mint azok, amelyeket a galaxis határain kívül találhatunk. Az időbuborékok közötti eltérések millió években mérhetők, szüntelen kérdéseket vetve fel arról, hogy valójában mennyi ideje is létezik az univerzum.

A Canterbury Egyetem csillagászainak kutatási eredményei 2017-ből megerősítik, hogy a supernova robbanások viselkedésének elemzése az időtájkép-elmélet melletti érvet hozott a napvilágra. A megfigyelések alapján ez az elmélet pontosabb előrejelzéseket nyújt a tágulási sebességről, mint a Lambda-CDM.

A Világegyetem működésének megértése terén a sötét energia fogalma újraértékelésre szorul. Wiltshire professzor szerint a legbonyolultabb problémák megoldása az évtized végére várhatóan elérhetővé válik a legújabb technológiai újítások révén, mint például az Európai Űrügynökség Euclid űrteleszkópja, amely a világegyetem háromdimenziós térképén dolgozik. A NASA Nancy Grace Roman űrteleszkópja várhatóan 2027-től fog működni, amely újabb hatalmas mennyiségű adatot szolgáltathat a világegyetem titokzatos természetéről.

Ez az újabb felfedezés csak a jéghegy csúcsa! Miként alakul át a világegyetemről alkotott képünk, ha a tudomány e lenyűgöző aspektusa igazán érthetővé válik?