Fábry Sándor, Magyarország ikonikus showmanje, aki a '90-es évek végén a stand-up comedy műfajt új magasságokba emelte, ma már egy másik színpadon keresi helyét. Az Esti Showder révén nemcsak a szórakoztatás, hanem a kultúra terén is jelentős hatást gyakorolt a magyar televíziózásra, emelve a late-night show műfajának színvonalát, amit azóta senki nem tudott felülmúlni.

2011-ben döntött úgy, hogy kilép a kereskedelmi televíziózás világából és visszatér a közmédiába. Ekkor viszont az ő által megálmodott show, a „Fábry”, inkább úgy tűnt, mint egy kiválóan megszervezett visszavonulás. Az élő közvetítések és a nézettségi verseny hiányában Fábry saját szórakoztatására koncentrált, miközben karrierje fokozatosan eltűnt a reflektorfényből.

Legújabb podcastjában, a sepsiszentgyörgyi Pertu-ban, nosztalgiázik korábbi RTL-es utazásairól és prémium borairól, miközben megjegyzi, hogy a jelenlegi vezetőségtől mennyire hiányoznak hasonló juttatások. Amikor arról kérdezik, mit szeretne, először Kossuth-díjat említ, mint amire szerinte neki jogosságát formálja. Később viszont már azt mondja, hogy „ezektől semmit, drágám”, ami elgondolkodtató: vajon miért tagadja meg ugyanazt, amire annyira vágyik?

Fábry Sándor, aki valaha a közélet meghatározó alakjának számított, most úgy tűnik, a Kossuth-díj iránti vágyakozása a jelenlegi politikai rendszer diszkrét elutasításának kifejeződése. A szemünk láttára próbálja eldönteni, hogy mennyi értéket és elismerést vár el egy olyan rendszertől, amelynek dolgozójaként sokáig élvezte a közönség és a média szeretetét. A kérdés csupán annyi: valóban csupán ennyire szűkült volna a látásmódja, vagy csupán a figyelem már nem olyan érdekfeszítő, mint korábban?

Bayer Zsolt véleménye például, amelyben nyilvánosan kioktatja Fábryt az illiberális kurzustól való távolságtartás miatt, rávilágít arra, hogy a politika milyen mély befolyást gyakorol a művész életére. Fábry Sándor nemcsak humorával, hanem véleményformáló képességével is metropoliszi legendává vált. Milyen irányba halad a maga teremtette figura, és vajon képes-e visszatérni a közéleti diskurzusba, amelyet létrehozott?

Az igazi nagyságot nem mindig díjakban mérik - a kérdés csupán annyi, hogy a közönség visszavárja-e Fábryt, és megtalálja-e az utat ahhoz, hogy újra a reflektorfénybe kerüljön. A Kossuth-díj, mint szimbólum, csekélyke a művészet valódi értékehez képest. Fábry Sándornak tehát nem csupán a díjak miatt érdemes küzdenie, hanem a szellemiségért és a közönségéért is, akiket valaha szórakoztatott.