Beloruszban a legutolsó elnökválasztást 2020. augusztus 9-én tartották, amelyet Aljakszandr Lukasenka győzelme zárt le. A választás hivatalos végeredménye szerint a diktátor elképesztő, 80%-os támogatottsággal nyert, de ezzel kapcsolatban sokan kétségeket fogalmaztak meg. A valóság az, hogy a választásokat megelőzően Minszkben történelmi demonstrációk zajlottak, amelyeket Lukasenka brutálisan elnyomott. Több ezer embert vettek őrizetbe, miközben a hatalom a tüntetéseket példátlan erőszakkal oszlatta fel.

A választások után a lakosság tömegesen lépett utcára, követelve a szabad választásokat és Lukasenka távozását. Az ellenzéki politikai aktivisták, mint például Szvjatlana Cihanouszkaja, akit a felfokozott események miatt sokáig elnökjelöltként tartottak számon, igen nagy népszerűségnek örvendett, azonban a rezsim által ellenőrzött választási rendszer súlyosan megkérdőjelezte a legitimitását.

A rendszer brutalitása ellenére Cihanouszkaja nem csak a belorusz lakosság, hanem nemzetközi figyelmet is felkeltett. Az Egyesült Államok és az Európai Unió azonnali szankciókat vezettek be a belorusz vezetés ellen, Lukasenka pedig egyre inkább Oroszország felé orientálódott, hogy megőrizze hatalmát.

Az uniós szankciók azonban nem csupán Lukasenka hatalmát kérdőjelezték meg, hanem egész Belarusz gazdaságát is sújtották, mivel a kiszolgáltatás mértéke csökkent. Lukasenka a szankciók hatásait próbálta mérsékelni, többek között Oroszországgal folytatott szoros együttműködéssel. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásával a belorusz elnök szerepe még inkább felértékelődött, hiszen Lukasenka Oroszország hű szövetségesévé vált.

A belorusz rezsim politikája azonban tovább bonyolódott: 2021 májusában a belorusz KGB nemcsak aktivistákat, hanem ellenzéki újságírókat is letartóztatott, ezzel újabb belpolitikai válságot generálva. Az ilyen lépések eredményeként a belorusz kormány egyre inkább izolálódott nemzetközi szinten.

Hasonlóképpen, az EU és Belarusz viszonya is folyamatosan romlott, amely a menekültválság kibontakozásával még inkább elmérgesedett. Lukasenka a migrációs válságot politikai fegyverként használta, amikor több ezer migránst terelt az EU határaira, hogy gyengítse a nyugati országok pozícióját és figyelmét a belorusz belpolitikára.

A helyzet továbbra is rendkívül feszült, mivel Lukasenka saját hatalma megszilárdítása érdekében folyamatosan prágai politikai manővereket folytat, próbálva a figyelmet elterelni a belső problémákról. Eközben a nemzetközi közösség, különösen az EU, egyre éberebbé válik, és készen áll arra, hogy megfelelő lépéseket tegyen és megerősítse a belorusz nép melletti kitartását.

Kérdés, hogy meddig hajlandó még az EU figyelmen kívül hagyni az ország helyzetét, és milyen válaszlépéseket tesz Lukasenka egyre növekvő agresszív lépései ellen! A világ szeme most Belaruszra és Lukasenka diktatúrájára szegeződik.