Philip Zimbardo szicíliai gyökerekkel rendelkező családban nőtt fel, ahol a szegénység mindennapos volt. Ő volt az első a családban, aki befejezte a középiskolát. Már gyermekként is ráébredt, hogy a tudás a kiemelkedés kulcsa a szegénységből. Kitűnően tanult, és szerette az iskolát, mert az rendkívül rendezett és kiszámítható volt, ellentétben a gettóval, ahol a káosz uralkodott.

Az apa és a fia közötti konfliktusok jelentették az életét. Zimbardo elmondta: „Apám egy zseni volt, aki mindig a mának élt. Imádott étkezni, és nem vetette meg a szerencsejátékot sem, de sosem volt elég pénze.” Apja kiemelkedő zenei tehetséggel rendelkezett, 1947-ben például saját magának épített egy tévét egy kapcsolási rajz segítségével. A zene azonban nem tudta motiválni, hogy további találmányokat hozzon létre.

Zimbardo életének végig kísérője volt a harc apjával. „Ő beérte a kevesebbel, én pedig többre vágytam; számára nem volt fontos a tanulás, nekem viszont az életem része lett” – mesélte Zimbardo. Fiaként fontosnak tartotta, hogy kreatív és hatékony legyen, végül apjának el kellett ismernie, hogy fiának igaza volt.

A Stanfordi börtönkísérlet, amely Zimbardo legismertebb munkája, 1971 augusztusában zajlott. A kísérlet célja az emberek börtönviselkedésének pszichológiai vizsgálata volt. Önkéntes diákok játszották a foglyok és az őrök szerepét egy egyetemi alagsorban kialakított börtönben. Azonban a kísérletet mindössze hat nap után leállították, mivel a résztvevők viselkedése veszélyesen eldurvult.

Christina Maslach, Zimbardo felesége és fiatal pszichológus, szintén részt vett a kísérletek ellenőrzésében. Mikor látta, milyen kegyetlenül bánnak a „foglyokkal”, nyíltan szembesítette férjét. Zimbardo később bevallotta, hogy ha Maslach nem lett volna ott, lehet, hogy nem állítja le a kísérletet. "Ő volt az egyetlen, aki bátor volt, hogy megkérdezze, mit csinálok" – mondta.

A kísérlet utáni tapasztalatok alapján Zimbardo rájött, hogy a hatalom és a környezet nagy hatással lehet az emberek viselkedésére, még a tudósokra is. Felesége hatására pedig arra is felfigyelt, hogy nemcsak a gonoszság mechanizmusait kell kutatni, hanem azt is, hogyan lehet jónak lenni egy igazságtalan világban.

Philip Zimbardo 2024 áprilisában, San Franciscó-i otthonában, családja körében, békés körülmények között hunyt el, 91 éves korában. Zimbardo öröksége és felfedezései tovább élnek, és ma is fontos tanulságokat nyújtanak a pszichológia és a társadalmi viselkedés területén.