Több mint fél évszázada, 1975 áprilisában, 150 kutató gyűlt össze Kaliforniában, Asilomarban, hogy vitassák meg a DNS-rekombináció szabályozásának kérdéseit. Ez az esemény, amit ma Asilomari Konferenciaként ismerünk, fontos mérföldkő volt a géntechnológia történetében. Az ott elfogadott irányelvek, amelyek a tudomány etikai kereteit és biztonsági előírásait határozzák meg, azóta is érvényesek, és valószínűleg megmentették az emberiséget attól, hogy a laboratóriumban létrehozott gyilkos kórokozók katasztrofális következményekkel járjanak.

Egyik fő résztvevője, Paul Berg, a Stanford Egyetem biokémikusa, 1974-ben először gondolta úgy, hogy a majomvírus egyik génjét beülteti az Escherichia coli (E. coli) baktériumba. Ez a kísérlet elősegítette a DNS-rekombinációs technikák fejlődését, amely lehetővé tette, hogy különböző fajok génjeit kombinálva új élőlényeket hozzunk létre. A technika nagy lehetőségekkel bírt, de komoly etikai és biztonsági aggályokat is felvetett, mivel képes volt teljesen új, korábban nem létező organizmusokat generálni, amelyek váratlan és potenciálisan veszélyes tulajdonságokkal rendelkezhettek.

A DNS-rekombináció természetes formája előfordul a természetben, de a laboratóriumi alkalmazásai merőben új kockingokat rejtettek. Például felmerült az a lehetőség is, hogy emberi géneket (mint például az inzulint kódoló géneket) behatoltatva a baktériumokba, hatékonyan termelhetünk gyógyszereket, amelyek a cukorbetegek életét mentik meg. Ugyanakkor a veszélyek is kézzelfoghatóak: ha például egy halálos kórokozó génjét beültetik egy ártalmatlan mikrobába, amely képes behatolni az emberi immunrendszerbe, könnyen létrejöhetnek olyan új kórokozók, amelyek hatalmas veszélyt jelenthetnek az emberiségre.

A világ eddigi fejlődése azt mutatja, hogy a genetikai kutatásokban mind a tudományos közösség, mind a szabályozó hatóságok számára elengedhetetlen a felelősségteljes magatartás. A géntechnológia tehát akár áldás, akár átok lehet, és napjainkban is folyamatosan napirenden tartják az etikai kérdéseket és a biztonsági szabályozásokat. Az Asilomari Konferencia jelentősége tehát nemcsak a múltban, hanem a jövőben is kiemelkedő: a tudomány fejlődése soha nem mentes a kockázatoktól, ezért a kutatóknak kötelező figyelembe venniük a társadalom egészségét és biztonságát.